Rakott karfiol
Hozzávalók:
Burgonya
Karfiol
Lila hagyma
Kevés füstölt szalonna
joghurt
2 tojás
2 kanál tönköly liszt
fokhagyma
só
vegeta
bors
sajt a tetejér
Én nem főztem meg héjában a krumplit, hanem karikákra vágva a jénaiba tettem, megszórtam vegetával, sóval, borssal, megöntöztem kevés oliva olajjal és a tetejére szalonna kockákat és csiokra vágott lila hagymát raktam.Igy tettem 200 fokon be a sütőbe. Mikor megpuhult, rátettm a már előre megfőzött karfiolt és ráöntöttem az öntetet. Az öntet 4 deci joghurt, 2 tojás,2 kanál tönköly liszt, 2 kanál vegeta, 1 kanál só és kevés fokhagyma. Mgreszeltem sajttal és már mehetett is a sütőbe:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése