Keresés ebben a blogban

2013. február 10., vasárnap

Pavlova torta

A hires Anna Pavlova tortája. Mindent elmond a kép.








A torta maga egy kalóriabomba, hisz tiszta cukor és tejszin. 11 tojásfehérjéből készült, 3 órán keresztül száritottam, majd még egy órán keresztül hűtöttem. Ne rettentsenek el senkit a számok, az előkészületekkel 10 perc alatt voltam készen. Közben pedig lehet egy jót szunditani, olvasni, esetleg átszaladni a szomszédba :)

Ami hozzá kell:


  • 11 tojásfehérje (nálam)
  • 500 g cukor
  • fél citrom leve

A fehérjéket kemény habbá verem  a citromlével és lassan adagolom hozzá a cukrot. Minden egyes cukoradagnál külön keverem kb 1 percig, majd újabb adag cukor 1 perc keverés, mig végül olyan kemény lesz, hogy már nehezen keverhető. Nagy tepsire piskóta papirt helyezek, egy kört rajzolok rá. Ez lesz a sablon, ebbe kanalazom a habot úgy, hogy egy fészket kapjak. 150 fokon száritottam 3 órát.(na persze sütőfüggő) Majd az idő leteltével, lekapcsolom és hagyom szépen (ajtónyitás nélkül) kihülni. Fontos, hogy a sütőajtót nem szabad kinyitni, mert a hab összeesik.

Másnap  tejszines túrókrémmel, tejszinnel és gyümölcsökkel kell megkoronázni :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése